Megtérül – e az ablakokra fordított befektetésem valaha?



Gyakran szembesülünk ezzel a dilemmával a beszélgetéseink során. Többen próbálják az évek során keletkező tényleges várható megtakarítást összegezni.

Úgy gondolom ez igen egyszerűsített megközelítése a kérdésnek, azon túl, hogy erre sem lehet egzakt számításokat végezni, hiszen az energia árának jövőbeli alakulása igen bizonytalan változó a képletben (csak az biztos, hogy jelentősen emelkedik).

A tényleges „haszon” számításánál vegyük figyelembe, hogy életünk során mennyi egyéb komfortnövelő beruházásra költünk, amelyek „pénzben” biztosan nem térülnek meg.

A globális energiafelhasználás megoszlása:



A fogyasztók általában úgy vélik, hogy az energia 26%-át fordítják fűtésre. A valóságban ez körülbelül 53%, ezért érdemes a fűtéssel foglalkozni, amikor megtakarításról szeretnénk beszélni.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fűtésen túl egyre jelentősebb a nyári meleg hónapokban, az épületek hűtésére fordított energia mennyisége. Az év 8 hónapjában tér el jelentősen a lakott épületen belüli tér és a külső tér hőmérséklete, ezért a mérsékelt égövi országokban is kezd elterjedté válni a klíma használata, amely tovább hangsúlyozza az épületszerkezeteink hőszigetelésének fontosságát.

Az épületeinknél keletkező fűtési és hűtési energia veszteség megoszlása:



A fűtési és hűtési energia-veszteségnek 25-30%-a a nyílászáróknál keletkezik, így ez egy megkerülhetetlenül fontos terület, ha nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy szó szerint „az ablakon szórjuk ki a pénzt”.



A helyiségekben előállított fűtési – hűtési hőenergia egy része egyszerűen a levegővel távozik az ablak tömítetlensége, illetve a tudatos szellőztetés által. Egy másik része transzmisszióval (sugárzással) az ablak szerkezeti elemein keresztül vész el.

Jó hír, hogy az ablakainkkal energiát nem csak veszíteni, hanem nyerni is tudunk: a fűtési időszakban a Nap besugárzása által, az ablak üvegfelületén keresztül. A hűtött nyári hónapokban viszont a besugárzás ellen árnyékolással kell védekezni, ennek a jelentőségére később térünk ki.

Aki hibrid autót vásárol, köze azonos áron teheti ezt meg, mégis hosszútávon jelentősen többet spórol! Gondolom, Önnek is számít „az ablakon kidobott pénz” mennyisége!

» vissza

Kiemelt Partnereink



További Partnereink